Soft Powder szemöldök tetoválás

 

A folyamat mindig alapos szemöldök tervezéssel indul, majd a tetoválás elkészítésével folytatódik, mely során folyamatos érzéstelenítés történik, hogy semmiképpen se járjon fájdalommal az eljárás.


Utóápolás:
Az elkészülést követő néhány órában, Octeniseptes vattakoronggal itasd fel a vérsavót a tetovált területről. Ezzel is megelőzve azt, hogy túl vastag pörk képződjön.
A tetoválás másnapjától, esténként, tisztálkodást követően kend be vékonyan, visszafogottan azzal az utóápoló krémmel a tetovált felületet, amit én adtam Neked. Ha és amennyiben napközben feszül/húzódik, megejthetsz akkor is egy krémezést.


Ami a napokban várható:
Tetoválásod színe most intenzívebb, ez nem mérvadó. Keletkezni fog a tetovált területen egy vékony pörk/seb, ami körülbelül 5.-10. napon le fog peregni. Tépkedni, kaparni tilos, mert ezzel kárt tehetsz a sminktetoválásodban.


Végleges színbeépülés:
A tetoválás végleges színe, a bőr gyógyulásával lesz látható, ez 4-6 hét. A var lepergése után, azt tapasztalhatod, hogy a tetoválásod fakó, tompa. Ettől nem szabad megijedni, ilyenkor még egy vastagabb, rózsaszínesebb nyers bőrréteg fedi a pigmentet, amely idővel a bőröddel megegyező színűvé és vastagságúvá változik és előjön majd a végleges színe a tetoválásodnak.


Víz és tisztálkodás:
Nyugodtan moshatod sminktetoválásodat, azonban áztatni tilos. Tehát, ha megmosod az arcod, azonnal szárazra kell törölni, finom, tapogató mozdulatokkal.


UV védelem:
A sminktetoválás elkészülte utáni két hétben, fokozottan ügyelj a fényvédelemre, de a tetovált területre csak akkor kenhetsz napvédőt, ha már teljesen leesett a var. Ezzel is elkerülve a feláztatást. Ha már nincs rajta pörk, nyugodtan kenheted 50 faktoros fényvédővel. Ha mégsem járnál el körültekintően az első két hétben, számolnod kell azzal, hogy hiperpigmentáció is kialakulhat, azaz foltosan bebarnul az adott terület.


Korrekció:
Három hónapon belül érdemes megejteni.


Gyógyult színek:
A bőrben, számos élettani folyamat zajlik, amelyek befolyást gyakorolnak a munkánkra. A színek gyógyulási egyedi, ugyan az a szín lehet sötétebb, hamvasabb, élénkebb, tompább, mint egy másik Vendégen. Ezeket a bőr színe, altónusa, erezettsége, pigmentjei adják.


Tartósság megőrzése:
Nagyon fontos a fényvédelem, mert az UV koptatja a legjobban a sminktetoválásokat. Meghatározó még, a minden napi bőrápolási rutin is. Mindig ügyelj rá, hogy kívülről-belülről megfelelően hidratáld a bőröd.

1000px_MG_00044

Pin It on Pinterest